Én is építem a saját Rómámat, és rövid kis számvetés után azt kell, hogy mondjam büszke vagyok az eddigi eredményre. Ha tíz évvel ezelőtt találkozok a mostani énemmel, valószínűleg szemfényvesztésnek hittem volna, ahogy persze mindenki más is. Átlagos jegyek, semmi kiemelkedő versenyeredmény, nehéz bejutás a középiskolába, a gimnázium első félévében közel álltam a bukáshoz matekból... így a környezetem inkább azért drukkolt magában, hogy csak ezt az öt évet csináljam meg valahogy. Végigcsináltam, folyamatosan javuló eredmények, a matek négyest leszámítva csupa ötös érettségi. A javulás magyarázata egyszerű: kitaláltam, hogy a világ legizgalmasabb munkáját akarom végezni, keresztül-kasul utazni a világot, sok idegen nyelvet beszélni (ez mindig is erősségem volt és szerettem) és sok kultúrát felfedezni. Viszont az sem elhanyagolható, hogy stabil háttér és támogatás nélkül nem ment volna. A célok nem változtak, boldog vagyok attól, hogy látom a pozitív változásokat magamon és örülök, hogy ott tartok, amit tizenöt évesen megálmodtam. Az út soha nem volt egyszerű, de ettől kerek az élet. A nehézségek ellenére tetszik, ahol most járok és nem érdekel, hogy milyen akadályok jönnek, mert úgyis én leszek az erősebb! :)
Már több, mint egy hónapja itt vagyok és száz százalékban megszoktam mindent, még a mindennapos biciklizést is. A mai napig nagy dilemmában voltam az edzéssel kapcsolatban. Azon morfondíroztam, ha biciklizek miért is csináljak mást, ugyanakkor, ha edzek a biciklizés gyorsabban mehet. Ma megkaptam a választ. Ragyogó napsütés, és legalább 16 fok volt, így kimentem futni az egész hétvégés magolás után. Nos az indulás szörnyű volt, alig bírtam emelni a lábaimat. Olyan volt, mintha két betontömböt próbálnék mozdítani. Fokozatosan javultam, de azért még nem olyan, mint valaha volt. Tehát a válasz határozott igen, kell edzenem. És nem csak azért, hogy jó formában legyek, hanem mert szimplán felszabadítja a boldogság hormonokat, plusz javítja az immunrendszerem, ami még később nagyon jól fog jönni.
Ez a hét szuper volt. Hétfőn magyar est keretében vacsoráztunk együtt majdnem húszan. Mindenki sütött-főzött, én palacsintát csináltam egy egész hadseregre valót, de elfogyott :) Voltunk állásbörzén, otthagytuk az önéletrajzainkat annyi helyen, amennyin csak tudtuk. Rábukkantam egy remek cégre, akiktől már kaptam visszajelzést, hogy hamarosan jelentkeznek. Mondanom se kell, hogy legalább egy félnapot töltöttem a motivációs levelem megírásával ismét, de még így sem fűzök hozzá sok reményt. Persze, ha én lennék, akit választanak, akkor az olyan WOOOOOOW lenne!!!! Hétfőn egyébként megyek egy munkamegbeszélésre, de kerestem már elégszer állást, így már megtanultam, hogy jobb ezt hideg fejjel megközelíteni, még akkor is, ha már nagyon szükségem lenne rá. Szóval megint csak arra szeretnék kilyukadni, hogy nem élem bele magam semmibe, ha sikerül az nagyon jó, ha nem, akkor meg tovább kell keresni. Igazából ez mindig is így volt, csak elszoktam ettől.
A héten találkoztam a diáktanácsadómmal is, akinek az e-mailjére azt hittem, hogy állásinterjú :) Körbejártuk a gyakorlat kérdését, arra jutottam, hogy nem megyek másik országba, mert ha belegondolok elég nagy macera lenne egy újabb külföldre költözés, viszont júliustól átmegyek Koppenhágába minimum egy évre.
Csütörtökön volt az első dán nyelvórám, így hivatalosan is belekezdtem az ötödik idegennyelvembe :) A nyelvtan elméletileg egyszerű, de az írás és kiejtés köszönőviszonyban nem állnak egymással. Ezt még valahogy dekódolni kell, nehéz a kiejtés. Az óra este nyolcig tart, tökéletes! Utána lehet menni bulizni :D és mentünk is :)
Szokás szerint tanulok, tanulok, tanulok és ha nem lenne elég, még elkezdtem egy hathetes online kurzust is, ami kapcsolódik a szakomhoz.Eljött az a pont is, hogy egyre kevésbé fáraszt le a tanulás és sokkal többet bírok egyhuzamban végigolvasni.
Azt hiszem Csipkerózsika álmomból kezdek felébredni és minden kezd kicsit jobbá válni, csak türelem kell, hiszen tudjuk, hogy
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése